Látogatóink mondták rólunk

„Három év után először voltunk Bogdánban most hétvégén családostól. Mondhatom nagy meglepetés várt ránk. A sípálya nem ott van ahol régen volt, ráadásul 2 másik lett helyébe. A fenti pályára lehet mondani, hogy könnyű, jó széles és tökéletes hóviszonyok voltak.
A másikon volt jégfolt is de ettől függetlenül családom jól síző tagjai szívesen csúsztak rajta. Pozitívumként értékeljük nem voltak sokan a felvonónál, egyszer sem vártunk. A felvonókezelők figyeltek ránk. A pálya még késő délután sem volt túlzottan lenyomva, síelhető volt. Ráadásul egész nap ragyogóan sütött a nap. Gyönyörű vasárnap volt. Ajánlom mindenkinek!”

Kovács Annamária (2015. február 20.)



„Üdvözlöm Székely Bélát és Barnát, akik a Bogdán Sípályákat működtetik és köszönöm nekik, hogy lehetővé tették, hogy az általunk szervezett 7 napos sítábor ideális körülmények között zajlódjon le – jó minőségű hóval és pályákkal. Köszönjük, hogy nem kevés alkalommal, kora hajnalban 3 órakor, elrendezték a pályákat és éjszakánként a hóágyúkat működtették fáradhatatlanul, hogy másnap önfeledten sízhessünk az ideális körülmények között. Házigazdáink és egyben barátaink lehetővé tették minden felszerelés használatát, amire szükségünk volt a tábor során.
Összegzésképpen már alig várom, hogy találkozzunk hétvégenként, az általatok szervezett rendezvényeken: versenyek, fesztiválok. A 48 gyerek és 5 felnőtt köszöni a vendégszeretetet. Már most elmondhatom, hogy a 2016-os tábor is nálatok lesz megszervezve. Sok sikert a továbbiakban!”

Weis Cristi (2015. február 05.)